Magyar Nemzeti Kohézió Mozgalma

Célja a határainkon belül és kívül élő magyar népcsoport tagjainak összekovácsolása!

„HUNNIA”a sokoldalú „FALU

A túlélők földje

 

Nézzük csak a címet, mit is takar?

„HUNNIA” elnevezést Budaházy György iránti tiszteletből kapta, akit napjaink nemzeti hősének tekintünk, kiállásáért, a magyar sors jobbra fordításáért dolgozó, és a rezsim által ezért hosszú hónapokra, évekre? bebörtönzött személy.

FALU” Az a legkisebb közösségi egység a család után, amely hivatott bizonyos célok és feladatok egységes véghezvitelére. A kifejezés azért is találó, mert a szó jelenthet egy pár főből álló közösséget éppúgy, mint több száz főnyi létszámot is, vagy akár több ezres tömeget (Nagyközség). (A „FALU” lakosságának összetételét nem pusztán a vidéken élő lakosságként kell érteni). Közénk tartoznak mindazok, akik elfogadják értékrendünket, elfogadják, hogy aktív munkával veszik ki részüket e közösség mindennapjainak fejlődéséből.

A pénzhatalom csapdájában vergődünk!

Tudatosan kialakított függések rendszerében egyre kisebb az esély létezésünk elfogadható fenntartására.

Tipikus függések:

A hitelpénztől való függés, elszegényedés, rászorulás az olcsó és silány importra

A globális pénzhatalom korlátlan terjeszkedését védő jogszabályok

Az energiafüggőség és az exportvezéreltség miatti kiszolgáltatottság (beszállítói, alapanyag-szállítói, bérmunkás szerep)

A médián keresztüli agymosás, butítás, züllesztés

Találunk-e kiutat, ki tudunk-e alakítani olyan immunreakciót, amely tartósan biztosítja létfenntartásunkat? Ez az alapvető kérdés.

Egyetlen út a rablógazdálkodást folytató vadkapitalizmus ellen!

Közösségünk szemben áll a pénzhatami szemlélettel, amely az emberi, közösségi, természeti és gazdasági környezet egyre növekvő kifosztása révén csak a pénzvagyon gyarapítására törekszik.

Mára hatalmassá vált a társadalom 5%-a és a többség közötti különbség, jelen van és egyre növekszik a nyomor. Az anyagi függés mindig a pénzhatalom érdekét szolgálja és adósságcsapdával, valamint minden birtokolt erőforrás elvesztésével jár.

Mottónk:

Küzdjünk közösen az uzsorahitelezők és az áruuzsora ellen!

Önfenntartásunk csak munkával, a közösség fennmaradását szolgáló teljesítmény nyújtásával lehetséges.

De nézzük talán részletesen sorban:

1.      A falu jellegéhez méltó módon elsődleges feladat az élelmiszerek megtermelése és feldolgozása a legszélesebb termékskálán.

a)      A konyhakerti növénykultúra széles választékának kínálata, kinek-kinek a fogyasztási igényei szerint.

b)      Gyümölcsök termesztése széles fajtaválasztékkal.

c)      Gyógynövények termesztése és begyűjtése.

d)      A megtermelt növények minél magasabb feldolgozása, tartósítása, tárolása.

e)      Háziállatok nevelése széles választékkal.

f)       Húsféleségek feldolgozása, tartósítása, egyéb állati eredetű termékek előállítása (tojás, tej, túró, sajt stb.).

g)      A szaporító anyagok (vetőmag, növendékállat) szintén a falu közösségének feladata.

h)      Hogy az önköltségünk minimálisra apadhasson az állattartáshoz szükséges gabonaféleségeket is magunknak kell megtermelni, csak és kizárólag a takarmány-kiegészítőket (elsődlegesen a faj egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat) kell kereskedelmi forrásokból beszerezni, mégpedig a legelőnyösebb áron.

Mindezeket az áruféleségeket önköltségi áron szükséges előállítani! Ami nem azt jelenti, hogy az ebben résztvevőknek ne járna a munkájukért bér vagy juttatás. Az önköltségi ár nem lehet azonos a multik vagy más nyerészkedő felvásárlók által megajánlott árakkal, hanem a valós áru-értékarányt kell tükröznie.

2.      Az állattartáshoz és a gabonatároláshoz szükségeltetnek gazdasági épületek, építmények kivitelezése is a közösség feladata. De a „FALU” lakói számára is nélkülözhetetlenek a lakhatás céljára szolgáló otthonok, mégpedig a legkorszerűbb formában. Ezen épületekhez, építményekhez kétféle módon juthatunk hozzá, vagy felújítjuk, korszerűsítjük a már meglévő épületeinket, vagy építünk egy újat az említett paraméterekkel.

Ezekre a feladatokra legalkalmasabbak az erre szakosodott faluközösségünk tagjai, akik szintén önköltségi áron segítik a kivitelezést.

Az építési anyagok jelentős részét magunk állítjuk elő, de amelyeket a kereskedelemből vagyunk kénytelenek beszerezetni azokhoz is jó alkupozícióból a legoptimálisabb áron jussunk hozzá.

Saját termékeink közé tartoznak: falazó anyagok, épületdíszek, díszburkolatok, különböző habarcsok, szárazbeton féleségek, különböző kerítéselemek stb.

 

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy minden épületnek vannak az évszaktól függően energiafogyasztási szükségletei.

 

Általában a létfenntartás legfontosabb elemei:

1.      Egészséges élelemmel való ellátás

2.      Évszaknak megfelelő öltözettel való ellátás

3.      Lakhatás

a.      Víz, fűtési-főzési képesség, villany

b.      Szolidáris, nem deviáns szomszédság

c.       Elfogadható és megfizethető közüzemi szolgáltatások, közlekedés, kommunikáció

4.      Egészségmegőrzés, alapvető egészségügyi ellátás

5.      Az elesettekről való gondoskodás

6.      Az érvényesüléshez szükséges tudás megszerzése

7.      Közbiztonság

 

Növény és gyümölcstermesztéskor is jelentkeznek az öntözéshez vízfelhasználási igények. A fóliasátrak fűtéséhez szükséges energiaigények stb.

 

Az energiafogyasztás költségeinek mérséklésére három lehetőség áll rendelkezésünkre.

1.      Vízfogyasztás költségének legoptimálisabb mértéke 0, tehát ahol lehet a gazdasághoz saját kutat kell biztosítani. Eseti lehetőség, ha folyó, patak vagy más vízbázis közelében van a területünk és onnan nyerjük a szükséges mennyiséget.

Amennyiben szükséges a kivételezett mennyiséget tisztítanunk, szűrnünk kell a fogyaszthatósághoz. Erre saját szakember áll rendelkezésünkre.

2.      Az épületek hő fogyasztása, melynek mérséklésére két lehetőségünk is nyílik:

Egyrészről az épület szigetelése, másrészről az alternatív energiák felhasználásának egyre tágabb mértéke, ezek közül számos lehetősége ismert. Pl. a meleg vízellátásunkat napkollektorok segítségével nyerhetjük a legjobb hatásfokkal.

De ha a földgázt vesszük alapul abban is jelentős fogyasztáscsökkenést tudunk elérni szakemberünk segítségével.

3.      A villamos energiafogyasztásunk költségeit napelemek segítségével tudjuk mérsékelni vagy éppen 0-ra csökkenteni. De a szolgáltatók által biztosított villamos-energia költségeit is képesek vagyunk legálisan és RADIKÁLISAN csökkenteni.

Összefoglalom, mind az életvitel szerű otthonainkban, mind a gazdaságunk területén f



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 3
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 25 516

Látogatottság növelés
Oldal: Sorsfordító!
Magyar Nemzeti Kohézió Mozgalma - © 2008 - 2024 - nemzetikohezio.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »