”NE ÚSSZON AZ ÁRRAL”!

Avagy a mesterséges gazdasági megnyomorításod története hat felvonásban.

A mai, és minden korábbi "válságra" azért volt és van szüksége a mindenkori "magyar"(?) parazita hatalomnak, hogy mindig tovább és tovább szoríthassák a prést, a sorvasztandó és nincstelenítendő magyarság nyakán. Ezt az országrontó söpredéket ugyanis csak az az egy dolog érdekli és élteti, hogy amíg a lakosság zsebében egyetlen egy fillér is van, azt hogyan lehet kicsalogatni onnan.

Ennek ára az ország fosztókat csak színleg nem érdekli, hiszen ez az ár, maga is cél! Ezért aztán a válságokat, mint kitűnően profitáló gazdasági eszközt, időről időre be kell vetni. Leginkább akkor, amikor egy népet látszatra már nem lehet tovább terhelni. Hiszen a válság hallatán az istenadta nép elérzékenyül és további komoly áldozatok vállalására hajlandó, a paraziták legnagyobb megelégedésére és örömére.

Kezdhetném akár Trianontól és az azt követő évektől, de túl nagy időszakot ölelne át, és ezekre az évekre egyre kevesebben emlékeznek. Így a még élők emlékezetére hagyatkozom, akik megéltek és folyamatosan megélnek válságokat. Tanúi voltak mindazoknak a folyamatoknak, amelyeket alább sorba rendeztem, hogy az utókor számára igazolni tudják e történeti, történelmi áttekintés hitelességét!

Mivel szándékom szerit gazdasági viszonyok és a mesterségesen ébresztett és állandóan fenntartott válsághelyzetek taglalását tűztem ki célul ezen írásommal az ezekhez szorosan kapcsolódó egyéb elemzéssel most nem kívánok foglalkozni.

1.       1.) .A II. világháborút követően Rosenfeld Mátyás (Rákosi Mátyás) zsidó szülők gyermekeként, mint Szálin „legjobb tanítványa” vezette be a Kolhozok mintájára a Termelő Szövetkezetek (TSZ)-ek „vagyonfeltöltését”. A paraszti világból elkoboztak minden értéket, (termőföldet, termelőeszközöket). Más-más módszerrel, kit veréssel, kínzással, bebörtönzéssel „bírtak rá”, hogy „beszolgáltassa” javait, amire a hatalmi elitnek szüksége volt. Ekkor voltak az elhíresült padlássöprések, a betiltott sertésvágások, hogy még az élelmet is megvonják a néptől. A TSZ tagokkal még bérnek sem nevezhető apanázzsal napi 10-12 órai munkával termeltették meg a politikai elit (?) számára a mindennapi betevőt. Miközben a termelőerő küzdött az éhhalállal.

A munkásságnak sem jutott jobb sors. Velük építtették az Őket később megnyomorító gyárakat, ipartelepeket (később ezekről még szót ejtek). Ennek is fő jellemzője az éhhalált elkerülő bérezés és munkaerő végsőkig feszített igénybevétele. A falukban feleslegessé vált munkaerőt beterelték lakótelepekbe, melyek egy-egy kijelölt ipartelep vagy bányavidék szomszédságában épültek. Előbb barakkokba, munkásszállókba majd a házgyárak ontotta a célnak megfelelő, de konszolidált emberi élethez nem méltó tömegszállásokat.

2.       2.) Átléptünk a 70-es évekbe. A mezőgazdasági „munkavállalók” sorsa oly módon javult, hogy már nem fenyeget az éhenhalás veszélye, de az egyre bővülő „háztáji munkával kegyes engedelmet kaptak” a fizikai erejük egészségromboló túlfeszítésére. Ez sem állt arányba a befektetett munkával, hiszen a termékek felvásárlási árát államilag szabályozták, a felvásárlási árakat mélyen a valós árak alatt tartották. A valós érték-ár viszonyt a kereskedelem kebelezte be, ami ismételten javarészben a „hatalmi elithez” jutott.

Az egészséget nem kímélő gyárak, üzemek dolgozóit, mint csordát terelték a munkapadok fölé, miközben annyi bért sem kaptak, hogy alapvető szükségletükhöz tartós fogyasztási cikket vásárolhassanak. Ha igényük támadt mosógépre, hűtőre, tűzhelyre, bútorra már akkor ugyan még hazai bankhoz kellett fordulniuk. Sok esetben megfelelő bér hiányában a profittal növelt hiteleket legjobb szándékuk ellenére sem voltak képesek fizetni. Mivel a banki gyakorlat kezességvállaláshoz kötötte a hitelfolyósítást, akik barátok, ismerősök, munkatársak, rokonok köréből kerültek ki, így mindenki valaki másnak fizette a költekezéseit. Volt miből levonni, mert kötelező foglalkoztatás volt akkoriban. Hozadéka ugyan a megromlott emberi kapcsolatok voltak, de ne gondolja senki, hogy ez a jelenség a könnyelmű emberek felelőtlen döntéséből eredeztethető csupán. Már akkor a banki szektor éhségéből fakadóan egyre növekvő kamatterhek buktatták be a hitelek jelentős részét. Az otthonteremtéshez is hitelre volt szükség. A támogatott kamatterheket egyik napról a másikra az OTP egyoldalúan radikálisan többszörösére megemelte igaz felkínálta az adósoknak, ha hitelüket egy összegben kifizethetik, megszüntethetik a tartozást. Erre viszont az adósoknak csak nagyon kis hányada volt képes. Megint csak az un. pártfunkcionáriusoknak voltak megtakarításai vagy olyan magas fizetésük, hogy képesek legyenek fizetni.

3.     3.)  Mikor a nyolcvanas évek végén az akkori paraziták hatalmukat veszni látták és tovább szoríthassák a prést előhúzták a kalapból ismételten a válságot. Így a nem szűnő válság ellen hatékonyabb fegyvereket kellett bevetni.

Előkapták a csodaszert! Rendszerváltás kellett! Azonban mifelénk valahogyan mégis rosszabb lett! Miközben az újabb  politikai elit(?) elkezdte privatizálni a szüleinktől elállamosított, a verejtékünkkel éhbérér megépített állami vagyont. Az üzemeket, gyárakat, mezőgazdasági termelő eszközöket.

Azt a kábítószert gyömöszölték le a torkunkon, azért van rá szükségetek, hogy ezután mindenkinek jobb legyen! De a „csodaszerrel” ismételten csak a kufárok zsebei teltek, kitalálták a kárpótlási jegyet. És mindjárt gondoskodtak róla, hogy az egyszerű halandó számára értéktelen papír halmazzá váljon. Vagyis „adtunk is meg nem is”. Megjelentek a bűvészek, akik a valós értékek töredékéért vásároltak fel termőföldeket, termelőeszközöket, gyárakat, üzemeket, hogy neked jobb legyen. Esetleg kaptál a javaidért egy a számodra elérhetetlen értékű TV készüléket, mint nagyvonalú ajándékot. Aztán nézted-nézted és elfelejtetted, hogy tovább nyomorogsz. Ekkor a lejtőn, amin már rég elindultál nagyobb sebességre kapcsoltál, szembe robogott veled a munkanélküliség.

4.       4.) A vörös ördögök telhetetlen gyomrának, újabb és újabb ötleteinek köszönhetően elkezdték az olajat „szőkíteni”, majd ezt a pénzt visszaforgatták az egészségedet cseppet sem kímélő műtrágyából előállított borgyártásba. A neked szánt szerep a dílerhálózatban csúcsosodott ki, hogy viszonylag nagyon rövid idő alatt extraprofitot bezsebelve gyarapodhassanak a megnyomorítóid.

Aztán téged a terjesztésért elítéltek, immár megfosztva a szabadságodtól is.

Megnyirbálták a szociális ellátórendszert, eltörölték a fogászati ellátás ingyenességét, bevezették a tandíjat, a bérek reálértékét (vásárlóerő) lenyomták az 1990-es évi szint alá.

5.      5.) Még az öszödi böszme színrelépése előtt az országrontók, az első látszólagos válságkezelési eredmények láttán, hatalmi helyzetük megszilárdítása érdekében, a már egyébként szinte teljesen lepusztított és szétrabolt országban, szinte hihetetlen, de további, nagymértékű osztogatásba és fosztogatásba kezdtek.

A maradék került terítékre ekkor, és a nagy részét szét is privatizálták maguk közt, mondván "dübörög a gazdaság", tehát van miből, miközben a válság jelent meg ismét, teljes fegyverzetben.

A 2006-os törvénytelen hatalomra kerülése előtt, a zsidó családba benősült gyurcsányi is gyarapodást ígért, aztán ennek ellenére június 10-én "nem fog fájni" felkiáltással bejelentette, hogy az adócsökkentést elhalasztják, sőt a kormány megemeli a közterheket és új adófajtákat vezet be. Megemelték azt az áfát, melyet a választás előtt leszállítottak. A többi között drágult a gáz, a távhő, az áram, a közlekedés és még jó néhány szolgáltatás.

6.       6.) A válságkezelés hatására megjelentek a bűvös reformok. Reform, reform hátán lovagolt, de olyannyira, hogy abba még a gazdaság is beleremegett - a kopteres hörcsög szerint beledübörgött -, a „Pannon Puma” fergetegesen száguldott. Mégis két év elteltével a reform reformja sem hozott megváltást, csak vért, verítéket és könnyeket.

Nincs már ország, csak papíron. Mindent kiárusítottak. Éhbérért foglalkoztattak és foglalkoztatnak milliókat. Megalázó nyugdíjakat fizetnek azoknak, akik a folytonos válságkezelés nyomán, élet helyett, éjt nappallá téve robotoltak, és az örökös válságkezelésbe beleőszültek és megnyomorodtak. Elveszik otthonukat azoktól a családoktól amelyek hitelből, hogy legyen hajlék a fejük felett, és emberi körülmények között nevelhessék fel gyermekeiket új otthont teremtettek.

Mára nincs semmijük és semmink, csak a jól megérdemelt válságunk.

Válság van, tehát hozzunk újabb áldozatot! Kéri ezt az országrontó-fosztó galád söpredék, hogy nekik még több és még jobb legyen. Fogjunk hát össze, és ki-ki tegyen érte valamit! Áldozzunk! S ha van még valami a zsebekben, azt, nosza, gyorsan vegyük csak ki íziben. S mit még, s meddig? Az idők végezetéig? És az utolsó lyukas fillérig? Valóban?

Akkor hát, fogjunk össze, és segítsük a gazembereket, a még jobb létükhöz! Nosza rajta! Hiszen számosan, balgaságukban, még most is hisznek az országfosztó köztörvényes szemfényvesztőknek.

Nekik kevés volt Öszöd és 2006. október huszonharmadika! Aztán acsarkodjunk egymásra, hogy: "Te ezt nem érdemled, te azt nem! Neked ez se jár, neked az se jár! De mindig csak neked! Mert én egészen más vagyok. Én hozom az áldozatot, de te, te... szégyentelen! A levegőt sem érdemled, mert előlem veszed azt el..."

Miközben a válságkeltők ezeken jó nagyokat röhögnek!

S miközben az országrontók totálisan kirabolták és lepusztították ezt az országot, a slepp ezen "jeles" tagjai, igazi "válságmenedzserei", a tapsolók - pontosabban: a legtöbbször öntudatlanul, a haza árulói, pedig azon törik a fejüket, hogyan lehet ezt a műválságot leküzdeni. Ezek között, még olyanok is akadnak, akik megvonnák az éhbérre se elegendő nyugdíjasok járadékát is (még a szóban is benne van, a jár, tehát nem könyöradomány!) - mondván ők keresik meg nekik a nyugdíjat -, azoktól, akik egész életükben keményen megdolgoztak azért, és a bérükhöz viszonyítva nem kevés nyugdíjjárulékot fizettek.

Persze azt is lehetne mondani, hogy az előttük álló életben, majd a "válságmentes" időkben (ami egyébként sosem volt, és a jelen keretek közt soha nem is lesz) kereshetnek még elég pénzt maguknak.

Az előre megtervezett kor kitermelte azon kóros szellemeit, akik féktelen egoizmusuk következtében, és vélt jólétük reményében, illetve a nemzés és előrelátás hiányában nemcsak az utódaikat semmisítik meg, hanem oktalanságukban még az elődeiket is felfalnák, kivágva önön maguk alól a saját gyökereiket. Ők vajon mire számíthatnak? Itt a válság egyik ára és következménye, melyre a válságépítőknek olyan szükségük van, mint a lélegzőknek az éltető levegőre. A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók ne tegyenek ellene semmit se!

Az efféle lelkület, meg a féktelen egoizmus, nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az országot eluraló paraziták számára lehetővé váljon az ország folyamatos kifosztása, és vele a műválság megteremtése.

Leküzdésének egyetlen módja az össznemzeti összefogás, de minden szinten!!!

Köszönöm, hogy türelemmel végigolvasta okfejtésemet. Ha kíváncsi lett a gazdasági kilábalásra és nem akar végleg ellehetetlenülni, ha nincs idője újabb 50-60 évet várni egy szebb jövő reményében csak írnia kell az mnkm@freemail.hu e-mail címre és beavatom a valóságos kilábalás rejtelmébe.

Oldal: A MŰ válság
Magyar Nemzeti Kohézió Mozgalma - © 2008 - 2024 - nemzetikohezio.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat